Ken Aruya előtörténete
4 posters
1 / 1 oldal
Ken Aruya előtörténete
Név:Ken Aruya
Kaszt:Shinigami
Rang:4.Osztag Tagja
Felszerelés:A kardja, Shakoroka
Kinézet:162 cm, hosszúkás, barna haj, barna szem és vágás a hátán, amit rejteget.
Nem:Férfi
Kor:17
Zanpakuto neve:Shakoroka
Zanpakuto fajtája:Tűz
Zanpakuto shikai-a:Egy hósszú, törékenynek látszó éles japán kard.
Parancsszó:Goukakyou
Előtöri:
Ken egy távoli helyen született, de már maga sem tudja a nevét, mert mikor megszületett, azonnal elköltöztek a shinigamik városába. Apja híres Shinigami volt, és Ken is szeretett volna azzá válni, ezért engedélyezték neki a későbbi időkben, hogy járjon az akadémiára. Jó tanuló volt, és nem volt egy osztálykedvenc, általában egyedül volt, csupán családja állt mellette. A többiek állandóan szekálták, kötekedtek vele, és nem hagyták élni sem, de ő akkor sem akarta feladni, és befejezni a tanítást. 10 évesen megkérte a nagyapját, hogy ő is segítsen neki a tanulásban. Nagyapja beleegyezett, egy furcsa helyre vitte, ahol egy ládából egy kardot húzott elő!
-Ez a kard, a családban a következő shinigamit várja, de apád nem törődött vele. Ken, mostantól használd ezt a kardot. Ha nem esik kezedre, akkor nem tudlak tanítani.-azzal átnyújtotta a kardot. A kard nagyon egyszerű fogású volt, és olyannak érezte, akár a toll. A kardon egy feliratot látott, ami az volt, hogy Shakoroka. Erről nevezte el a kardot. A kard fajtálya tűz, pont Ken kedvence, de még nem merte használni. A nagyapja is csak kis cselekre tanította meg, amíg ki nem járta az akadémiát. Ken 13 évesen, Joa Kinshen ellen harcolt, az osztály rossz, ám szépfiújával. Hátrányvolt, hogy Joa már ismerte kardja parancsszavát, Ken viszont csak harcközben jött rá a Goukakyou-ra. Végül vereségett szenvedett, egy hatalmas vágással a hátán, amit azóta rejteget. Ken kiöntötte magát nagyapjának, aki tovább tanította, mostmár úgy, ahogyan csak lehetett. Mindenre megtanította Ken-t aki éjjel nappal edzett, azért, hogy bosszút álhasson a fiún, aki megsebezte. Nem csupán a kardjával edzett, meditált, és a sima kétkezes harcot is gyakorolta. Ken 16 évesen bátran állt ki Joa ellen, most minden erejét a küzdelembe vetve. Először csak sima karddal csaptak össze, de Joa látta, hogy így Ken van fölényben, ezért használta az erejét. Az ő kardjának fajtálya jég volt, Ken-é pedig tűz, márcsak ezért is érdekes küzdelem volt. Ken nem is vetett be mindent, de egy fél óra után, már tisztán látszott, hogy ő a győztes. Joa csalt, ugyanis még három shinigamit hívott Ken ellen, aki ettől már nagyon dühös lett, és mindet megsebesítette, mivel embert nem akarta ölni. A három shinigami elájult, közben Joa felkészült, hogy átszúrj Ken-t kardjával. Ken megfordult, és kettévágta támadójat. Ken állt ot egy darabig, átlépte a hullát, és elindult haza diadalmasan. Nagyapjának elmondta a történteket, és könnyel teli szemekkel, de lebúcsúzott a családjától, és elindult "szerencsét próbálni".
A négyes osztag tagja lett, tisztként, és azt sem mondhatja, hogy azután rossz élete volt. Sokszor vágyott haza, ám amikor hazaért, szülei tetemét látta. Nagyapja volt, aki még élt, gyorsan odarohanthozzá.
-Nagyapa! Mi volt it??
-Jo-Joa...
-Nagyapa! Nagyapa.-esett össze, szómórúan, ám idegesen. Látta, amint a fiú kettéesik. Nem habozott. Eltemetette szüleit, és elindult Joa keresésére, akit még most is keres, de egyenlőre a négyes osztagnál áll.
Az 4. osztagot egyszer nagy támadás érte. Ismeretlen Harcosok, akik valószínűleg shinigamik voltak. Gyorsan riadót fújtak, és minden tiszt beállt a helyére. Ken amint tudott, felkelt, és leghamarabb ő foglalta el a helyét. Először nem támadtak kapásból vissza, megnézték, hogy mire képes az ellenfél. Nem voltak túl erősek, csupán egy ember pusztított nagyon, aki a megölt katonákat saját oldalára fordította. A kapitány csupán a legerősebb embereit hívta magához, a többieket elküldte. Ken nem bírt tovább habozni, rávetette magát az idegen buldózerre, elkiáltotta magát.
-TŰZPENGEEE!-azzal kardja begyulladt, majd így csapott az idegennek, akinek a kardja ég elemű volt. Minden shinigami megállt, és megegyeztek, hogy a győztes csoport marad a helyén, a vesztes vagy kivonul, vagy lemészároltatik. Hamarosan körbeálltak, csupán Ken, és a csuklyás alak maradtak a körben. Ken nekirontott az idegennek, és heves kardharcba keveredtek. Az idegen belevágott Ken arcába, majd a jobb kezébe, és végül a mellkhasába. Ken ettől térdre esett, kardját a földbe szúrva, rátámaszkodott, és egy varászszót mondott el, majd utána elkiáltotta magát.
-SHAAKOROKAAAAA!!-azzal a kardra tüzes aurá szállt a földből, utána átszállt Kenre, aki sokkal erősebb lett, mint volt. Az idegen nem tudott lépést tartani vele, mert hol jobbról, hol balról vágta meg. Az idegen térdre esett, ránézett a kapitányra, majd nekirontott, hogy megölje. Ken ezt észrevette, ellökte kapitányát, és a kard útjátba állt, ami tövig átszúrta. Ken dermedt arccal nézett fel, és lerántotta az illetőről a csuklyát. Joa volt a bizonyos harcos, Ken csupán ezért nem adta fel. Kihúzta magából a kardot, és olyan erővel csapkodott a sajátjával, hogy Joa kardja kettétört, utána nem kegyelmezett, az Aikyou-val örökre eltüntette a fiút. Felemelte a medált, és visszaadta a halott lekeknek az életet, ezután magát is meggyógyította. Ünnepelt a sereg, és maga a kapitány mondott le címéről, és átadta a fiúnak, ezekkel a szavakkal:
-Fiam, megérdemled a címet, viseld egészséggel, és dönts bölcsen.-Ken felemelte a kardját, és ő is ünnepelt, és most olyan dicsőségteljesség volt benne, mint eddig soha. Mostmár nyugodtan élheti életét, bosszúját beteljesítette. Átvette a címet, és az ünneplés után kint maradt a szabad ég alatt figyelni a csillagokat.
Shikai és bankai:
Shikai:Egy hatalmas pallos, melynek oldalából kisebb pengék állnak ki, amik megnyúlanak.
Bankai:A kard visszaváltozik eredeti formájába, csak maga a kard lesz a tűz. Nagyon erős, áttörhetetlen, akár a láva melegségét is lehet vele állítani. Az alap erőt,(10,000 lélekerő)megötszörözi.
Alap kard:

A hozzászólást Ken Aruya összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 18, 2008 1:12 pm-kor.
Ken Aruya- Hozzászólások száma : 11
Csatlakozás ideje : 2008. Oct. 18.
Re: Ken Aruya előtörténete
Rendben elötörid elfogadom. Most kivételesen megtarthatod a Ban-Kai-id mert a törid igen szép lett.
Lélek erö: 7600 Ban-Kai: 8770.
kérek kari lapot és akkor kész is.
Lélek erö: 7600 Ban-Kai: 8770.
kérek kari lapot és akkor kész is.
Re: Ken Aruya előtörténete
elöször is üdv az oldlon. másodszor egyet értek Ichigoval. már csak a karakter lapot csináld meg és játsz.
Zaraki Kenpachi- Admin
- Hozzászólások száma : 38
Csatlakozás ideje : 2008. Oct. 17.
Age : 32
Tartózkodási hely : Tisztalelkekvárosa 6500 lélekenergia/ 11. osztag kapitánya (Ne számítson kedveségre aki ide kerül)
Re: Ken Aruya előtörténete
nos Ken remélem itt folytatjuk a játékot és üdv találdki ki vok És thx
Abarai Renji- Admin
- Hozzászólások száma : 51
Csatlakozás ideje : 2008. Oct. 16.
Age : 34
Tartózkodási hely : A hátam közepén ahol van a helyem na nem tom
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|